Mindenekelőtt meg kell értenünk az "arranged" marriage", vagyis az elrendezett házasság fogalmát és miértjét. A házasság a muszlim vallásúaknál főként gazdasási közösség, amelyen belül megpróbálnak Istennek tetsző életet élni. Gyerekeket nemzeni, betartani a vallási előírásokat, elfogadni és tisztelni a másikat, aki szintén az életét áldozza erre. A lehetőségeikből a lehető legtöbbet kihozni, bőségben és tevékenyen élni, a gyerekeket a lehető legjobban felkészíteni az életre, hogy "jó emberek" legyenek, ha majd kirepülnek. Minél jobban átadni a tanultakat, és hallottakat nekik, mert ha a szülőknek működőképes volt ez az élet, akkor nagy eséllyel a gyerekeknek is az lesz. De hogy ezt ki milyen szigorúan értelmezi, az család és egyén kérdése. És jobb esély van ilyen társat találni ha a szülők a saját szempontjaik szerint választják ki a majdani házastársat. A szerelem, és a vágy egyszer elmúlik, de ha a felek partnerek más területeken is, akkor tartós lehet a házasság. Persze nagyon kis eséllyel, de lehet találni olyan embert, akivel minden egyszerre működik, és szerencsés esetben ezt a szülők is megértik.
Sokáig furcsa, már-már gyanús volt nekem, hogy a párom családja szinte egyből elfogadott, pedig tudvalevő, hogy nem rendelkezem az általuk fontosnak tartott erényekkel. Nem vagyok szűz, se "jó" családból való, pár évvel idősebb is vagyok nála (bár mindketten huszonévesek vagyunk), se nem vagyok gazdag, se nyugat-európai, se muszlim, és most már azt is tudják, hogy nem is tervezek áttérni. Náluk valahogy összemosódik a jó muszlim, és a jó ember fogalma, mert szentül hiszik, hogy ahogy ők élnek, az a legjobb. Mohamed próféta közel 1400 éves életvezetési tanácsai (a hitük szerint a Koránt Gábriel arkangyal sugallatára írta Mohamed ie. 609-632 között) magunk között, már kissé beporosodtak, még ha van köztük számomra is szimpatikus is (p.: az egészséges életmóddal kapcsolatosak).
Még azt is feltételeztem, hogy esetleg valamilyen érdek van a dolog mögött, pl.: vízumot akarnak szerezni a fiuknak általam, vagy ilyesmi. De ez lassanként eloszlott, ahogy megismertem őket, és meggyőződtem róla, hogy nagyon rendes emberek, azt akarják, hogy minden gyerekük boldog legyen (akárkivel), és mivel a családtagok a szélrózsa minden irányában éltek, vagy élnek a világban, sokféle felfogást ismernek, sok mindent láttak, ezért elfogadóbbak, és nyitottabbak is, mint más szülők. Ezért nagyon hálás vagyok, mert sok lány, akinek muszlim a párja szenved attól, hogy nem fogadja el a család. Ők látják, hogy én semmiben nem fogom korlátozni a fiukat, és semmire nem is fogom kényszeríteni. Ha az ember betart néhány egyszerű szabályt, nem is olyan nehéz egy muszlimmal együtt élni.
Pl.: ők alapesetben nem esznek disznóhúst, nem isznak alkoholt, wc-zés (és szex) után megmosakodnak, nem támogatják az abortuszt, naponta 5x imádkoznak, tartják a vallási ünnepeket, az első 2 helyen a vallás, és a család áll. Ha ezek gyakorlásában támogatni tudjuk őket, akkor nem lesz a világon semmi baj. Szoktam hallani, hogy a muszlim fiúk a házasság után megváltoznak. Erre is rákérdeztem, és igen, a "bűnös" dolgok kipróbálása után most már jó muszlimok akarnak lenni, és szigorúbban venni a vallási útmutatásokat. De ezek egyáltalán nem veszélyes dolgok. Mi pl. a középútra törekszünk mindenben, és ezért megegyeztünk, hogy mindkettőnk ünnepeit tarjuk, és ő különben sem vár el tőlem semmi olyat, amit én ne tartanék be szívesen, vagy ami kifejezetten muszlim szokás, hiszen -mint mondja- én nem vagyok muszlim. Nem erőltet rám semmit, mert a vallás szerint nem is lehet.
Érdekes "szabályok" vonatkoznak pl. a jövőbeni közös gyerekeinkre. Sok helyen olvastam, hogy ha muszlimmal házasodsz (egy muszlim férfi elvehet keresztény nőt, de fordítva csak akkor lehet, ha a férfi áttér az iszlám vallásra) akkor a gyerekeid automatikusan muszlimok is kell hogy legyenek. De ez nem feltétlenül igaz, és nekem a párom el is magyarázta, hogy miért. Ha gyereked születik, az általad ismert lehető legjobb nevelést akarod adni neki. És a muszlim nevelés az, amit ő a legjobban ismer (és hogy őszinték legyünk, nagyjából az egyetlen is). Ez viszont nem rossz. Nekem legalábbis teszik az ő értékrendjük, és nagy a közös halmaz a miénkkel. Ne ölj, ne lopj, ne károsíts meg és ne bánts senkit, szeresd és tiszteld a feleségedet, és az anyádat, csak Istent imádd, ismerd el és szeresd a vallásalapító prófétádat, tegyél minél több jót felebarátaiddal, az élet ajándék, amelyet azért kaptál, hogy tanulj, és fejlődj, stb. Ismerősek, nem? De sok-sok beszélgetés után arra jutottunk, hogy kiragadjuk a legjobb részeket, és azokat tanítjuk majd a gyerekeknek. Nekik legrosszabb esetben is minimum 3 választásuk lesz, az iszlám, és a kereszténység, és egyik sem. Szépen levezettem neki, hogy én is a szabadság miatt választhattam őt, úgyhogy ezt neki is meg kell majd engednie, ha eljön az ideje. Logikusnak találta, és nem ellenkezett. Úgyhogy végül abban maradtunk, hogy mi megmutatjuk, az utat, amit mi járunk, a gyerek(ek)re meg rábízzuk a döntést.
És ha ennyire tetszik, miért nem akarok áttérni? Azért, mert nekem túl sok a kérdésem és a kételyem ahhoz, hogy bármilyen vallási felekezethez teljes meggyőződéssel tudjak tartozni. Mindenkit irigylek a hitéért, akinek több van, mint nekem. Én még keresem a saját utamat, azt, amiben hinni tudok, és amit el tudok fogadni. Ezért nem is utasítok el semmilyen vallást. Ez persze nem azt jelenti, hogy én nem hiszek semmiben, csak nem tudom letenni a voksom semmilyen vallás mellett, mert mindegyik érdekel. Nem hiszem, hogy egyik jobb lenne a másiknál, és abszolút igazságban sem hiszek. Azt viszont tudom, hogy miben nem: a véletlenszerűségben. Azt nem tudom elhinni, hogy mindenféle szándék és kontroll nélkül "csak" úgy kialakult az élet a Földön, és egyszer csak hipp-hopp vége is lesz. Úgyhogy amíg ez a tudás és megismerésvágy lobog bennem, addig én őszintétlennek érezném, ha akár 1 mellett is megmaradnék. Magammal, a többi hívővel, a teremtővel szemben. És nem találnék lelki békét.
Mindazonáltal örülök, hogy kereszténynek születtem, és a világnak erre a csücskére. Megvolt az a fajta szabadságom, ami az amerikai függetlenségi nyilatkozatban le is van írva, vagyis a szabad vallásgyakorlás. Soha nem korlátoztak semmiben, azt viseltem, csináltam, szerettem amit és akit akarok. Hittanos voltam sokáig, tehát jobban ismerem a vallásunkat, mint a nagy átlag, és a magyar kultúrának, hungarikumoknak is nagy rajongója vagyok, tehát kevés ember látná át jobban ezt a világot, és próbálná közelebb hozni az arabbal. Így jobban el is tudom magyarázni a különbségeket, és hasonlóságokat. Gondoljunk bele, hogy a született muszlimoknak nehezebb, mert egyrészt ugye muszlimnak KELL lenniük, másrészt alternatívát sem kínál nekik senki.
Azt viszont nem tudom hibáztatni, aki a lelki békéjét keresve leragad 1 bizonyos vallás mellett. Sokáig nem értettem, hogy miért kell az iszlám vallásra áttérni, csak azért, mert muszlimhoz mentünk hozzá. NEM KELL! Nem lehet elvárni, kikövetelni. Ez szabad és őszinte döntés kell hogy legyen, különben nem ér semmit. Ezt minden valamire való muszlim tudja. A vallás váltást képmutatónak, és hiábavalónak tartottam, és a szüleink, és a társadalmunk szembeköpésének. Minden tanult érték, viselkedésforma elvész, de legalábbis átalakul ezáltal.
Azért, hogy a férjünk és a környezete "jó feleségnek" tartson minket? Miért kell ezért feladni a személyiségünket, és úgymond "behódolni"? Egyszóval gyengeségnek tartottam, és részben még mindig így van. Viszont az évek alatt már beláttam, hogy MINDENKI AZ ÚTJÁT KERESI. Mindenki tudni szeretné a tutit, és ha valaki azt állítja (vagy sok valaki), hogy nála van az abszolút igazság, a legjobb, és egyetlen igaz vallás, nagy bátorság és önállóság kell ahhoz, hogy valaki visszakérdezzen: tényleg? És mivel nem vagyunk egyformák, és mindenki individuális lény, szabad akarattal, olyan módon próbál boldog lenni, ahogy csak akar. Ha őt az teszi elégedetté, hogy kendőt húz a fejére, vagy ájtatosan és átszellemülten imádkozik, ha az boldogítja, hogy kiszolgálja a férje igényeit minden lehető módon, és közben nem árt vele senkinek, ENGEM NEM ZAVAR! Ez az én életem, és egyrészt úgyse szólhat bele a világon senki, mert amikor feldobom a bakancsot, úgyis én számolok el, másrészt így "vallástalanul" is remekül elvagyok, és az emberek alkotta szabályrendszeren kívül az alap dolgokban úgyis egyetértünk. Akkor meg minek ellenségeskedni?
A házasságról úgy általában is ejtenék pár szót az iszlám világban. Az első szembetűnő különbség az volt, hogy se a fiúk, se a lányok nem költöznek el a házasságig a családi házból. Náluk nincs ez a szokás divatban, mint nálunk, hogy a gyerekek minél előbb álljanak a saját lábukra. Cserébe viszont minden segítséget megadnak a későbbi házassághoz, és külön családi élethez. Ott nem divat a kapcsolat és a próbaházasság fogalma. Ők egyszer választanak párt, és egy életre. Persze, járni azért már lehet, csak elvileg szex nélkül. Még mindig a szűzlányokat tartják értékesnek, és erényesnek. Azért ebben van egy adag képmutatás, mindannyian hallottunk a szűzhártya visszavarró iparágról, és a mai fiatalok egy része már szexel is, csak fenn kell tartani a látszatot. A lányok részéről meg is tudom érteni, a muszlim világ szemében "feslett" nők lesznek, ha házasság előtt szexelnek. És attól félnek, hogy ha ezt rizikózzák, az azzal jár, hogy a fiú majd nem akarja elvenni őket. Szóval ott is lenne mit helyretenni a fejekben.
Az a baj, hogy nem tudunk egymásról semmit, és nem is kérdezünk. Teóriákat gyárt mindkét fél, aminek kevés az alapja. Az ember attól fél, amit nem ismer. Minél jobban megismer valamit, annál kevésbé fél tőle.
Ha érdekesnek találtad, amit olvastál, lájkold a Facebook-oldalunkat is, és kövesd az eseményeket, mert naponta osztunk meg olyan érdekességeket, amik itt nem olvashatóak.
Ajánlott bejegyzések: