Attól függően, hogy amerre megyünk az arab világban, találkozhatunk, hijab-al, csadorral, burkával, és nikábbal. A hijab arcot, nyakat, vállakat és dekoltázst takar, a csador egész testet, csak az arcot nem, a nikáb a testet és az arcot, csak a szemet hagyja szabadon, a burka pedig azt sem, a horgolt anyagnak köszönhetően, amit a szemük előtt viselnek a nők.
Amíg a burka Pakisztán és Afganisztán egyes részein „divat”, addig a nikáb főleg yemen-i és szaúd-arábiai viselet. A csador főként Iránra jellemző, de a legtöbb muszlim nő hijab-ot visel. Észak-Afrika, a Közel-Kelet legtöbb országa, Indonézia, Amerika, Európa és az indiai muszlim nők is ezt preferálják.
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a muszlim vallású nők (azért nem mondom, hogy arabok, mert sokféle nemzetből kikerülhetnek) ÖNSZÁNTUKBÓL takarják el magukat. Nem a férfiak erőltetik rájuk a kendőt. A muszlimok szent könyvében, a Koránban ugyanis az van leírva, hogy az a nő, aki erényes, az csak a férjének akar tetszeni, más férfinak nem, így csak a férje és Isten véleménye számít neki. Ott az áll, hogy a test formáját is eltakaró ruhában kell lenni, és nem látszódhat ki semmi, csak a kéz, a lábfej és az arc. Nekik a haj, és a bőrfelület a szexuális csábítás jelei.
Ezt a kinyilatkoztatást viszont a muszlimok annyiféleképpen értelmezik, ahány muszlim ország van. A szigorú Irán és Szaúd-Arábia nem is enged nyugati viseletet a nőknek (ott még az egyház és a politika összefonódik), szemben a szabad gondolkodású Tunéziával és Marokkóval, ahol egy nő, ha kedve tartja, úgy öltözhet, mint nyugati társai.
Egy másik tévhit, hogy a férfiak megmondhatják a nőknek mit viseljenek, vagy miben higgyenek. Az iszlám kimondja, hogy csak az számít „jó’ muszlimnak, aki őszintén hiszi, és betartja a vallási előírásokat, de csak ő maga számolhat el Allah-al/Istennel. Tehát senkit nem lehet kötelezni a vallás gyakorlására, mert ha nem őszinte, akkor Isten szemében nem is számít. Emellett a muszlimoknak a vallással automatikusan vállalt kötelességük többek között a térítés, úgy hiszik, hogy ha átadják bárkinek az általuk igaznak tartott tanítást, és az a valaki az ő hatásukra tér át a muszlim hitre, akkor az illető aki „megtérítette”, a mennyországba kerül.
Valószínűleg ezt értelmezik félre egyes férfiak (és nők), és emiatt terjedt el az a tévhit, hogy akinek muszlim a férje, annak át is kell térni az iszlám vallásra, netán kendőt kell hordani. Az a férfi, aki ezt elvárja, esetleg erőlteti, az nincs tisztában a saját vallása elvárásaival. Ám ritkán, de előfordul, hogy egy muszlim férfi olyan szimpatikussá tudja tenni a vallását, hogy a nyugati feleségének kedve lesz azt fölvenni. A muszlimmá lett nők nagy százalékban a kendőviselés mellett teszik le a voksukat mindkét esetben, de mint mindenben, hogy betű szerint eleget tegyenek a vallási előírásoknak, de mint mindenben, ebben is vannak kivételek.
Amíg nálunk az idős nénik hordanak kendőt (csak máshogy megkötve), addig náluk a kendő viselése nem korhoz kötött. Itt fiataltól idősig bárki hordhat kendőt, és az sem ritka, hogy valaki egy ideig nem hord, aztán elkezdi. Amikor a vallásosságnak arra a fokára jut, ha és amikor úgy érzi, ő kendőt akar hordani, akkor megteszi. A nők a vallásosságukat, a tiszteletreméltóságukat, és az erényességüket kívánják hangsúlyozni, és ezt a kendő segítségével tudják a legjobban kifejezésre juttatni a külvilág felé. Míg egy keresztény nőnek ma nem kell külsőleg is megnyilvánulnia, (elég ha nem hord túl kihívó ruhákat) rá van bízva, hogy milyen a viszonya Istennel, és ezt hogyan éli meg, nekik fontos a látszat.
A keletiek sok mindenben fordítva működnek, így abban, is, hogy az utcán eltakarják magukat, és nem fontos, hogy hogyan néznek ki, otthon pedig ki vannak csípve (hiszen a férjüknek tetszeni akarnak). A muszlim férfiak szemében is többet ér egy elkendőzött, vagy szerény nő, mint egy mindent megmutató nyugati(as). Mert arra enged következtetni, hogy az illető nő vallásos, házias, esetleg szűz. Tehát feleségnek való. Ez persze nem mindig van így, mert egy kendős nő is lehet képmutató, megkérdőjelezhető erkölcsű, míg egy nem kendős is lehet vallástartó, és visszafogott. Ám egy nem muszlim nőtől elvileg nem várnák el, hogy kendőt viseljen, azért elvileg, mert soha nem tudhatja az ember, hogy hogyan reagálnának arra egy szigorú muszlim országban, ha kendő nélkül jelenne meg.
Itt említeném meg, - és ez egy következő ilyen írás témája lesz -, hogy az iszlám egy nagyon békés vallás! Sokunkban él egy kép a muszlim nőkről, akik el vannak nyomva, és a férfiakról, akik féltékenyek, és erőszakosak. Sajnos vannak olyan férfiak, akik kiforgatják, és az aberrációikat, a kegyetlenkedéseiket és a hatalommániájukat élik ki a vallással takarózva (de ez ugye nem muszlim sajátosság, mindenhol előfordul). Ez személyiségfüggő, mint ahogy nem lehet általánosságban a magyarokra azt mondani, hogy lopósak, mert van kivétel. A pozitív példákat sosem halljuk. Számoljunk csak utána, hogy ma a világon 1,6 milliárd muszlim él, ha ennek durván a fele nő, akkor az 800 millió, és hány olyan esetet hallunk világszerte, ahol a muszlim férfi elrabolta a gyerekét, megverte vagy bezárta az asszonyt? Talán 10-et, 20-at, vagy 100-at? Mindenképpen túl keveset ahhoz, hogy kijelenthessük, a muszlim férfiak erőszakos hajlamúak. Gondoljátok, hogy ha a muszlim nőknek olyan rossz sora lenne, 800 milliónyi nő nem lázadna fel?? Még akkor is fellázadnának, ha mindegyik fejéhez egyenként gépfegyvert tartana a férje! Már csak azért is, mert – legalábbis az arab - nők sokkal temperamentumosabbak, mint a nyugatiak.
A muszlim férfiak egyébként nagyon tisztelik a nőket általánosságban, igazgyöngynek tartják őket, amit védeni kell, és nem vetheti rájuk bárki a szemét, csak az, akit Isten mellé rendelt. Tunéziában megvan a becsületük, arról a téveszméről pedig, hogy a nők a konyhában végzik annyit, hogy a fiatal lányok többnyire már főzni sem tudnak, az előnyös férjfogás a fő cél.
Hangsúlyozom, hogy én a tunéziai gondolkodást ismerem jobban, mert oda van kötődésem, viszont az információkat első kézből szereztem a többi országot illetően is. De hogy a tunéziai nőket nem lehet elnyomni, az biztos. Nagyon harciasak, és szókimondóak. Sokat olvastam a témáról, és sokakat megkérdeztem. Ők szerintem valami cirkuszi majmoknak látnak miket, akiknek mindent szabad, isznak, drogoznak, és jobbra-balra szexelnek. Egyszóval erkölcstelennek.
Az biztos, hogy sok a gondolkodásbeli különbség a két világ között, de ha egy nőnek joga van megmutatni a testét, akkor eltakarni miért nincs? A természet mindig egyensúlyra törekszik. Nem lehet, hogy a ledér nyugati életmód ellensúlyozása az egyre növekvő számú kendős muszlim nő?
Agolul tudóknak egy video a kendőviselésről: https://www.youtube.com/
Ha érdekesnek találtad, amit olvastál, lájkold a Facebook-oldalunkat is, és kövesd az eseményeket, mert naponta osztunk meg olyan érdekességeket, amik itt nem olvashatóak.
Ajánlott bejegyzések: